12. Mátyás-napi Tavaszváró Néptáncfesztivál

Nyomtat

2011. február 26.

 12. Mátyás-napi Tavaszváró Néptáncfesztivál

Nagyigmándon népművelő csoportjaink tagjai már úgy mozognak, mint odahaza. Ismerik a szervezőket és a legtöbb fellépő csoport tagjait is, hiszen már évek óta résztvevői e rangos rendezvénynek.

               A délelőtt folyamán a gyermekek műsorait láthattuk, majd az ebéd után Farkas Erika polgármesterasszony megnyitója után következtek a felnőtt csoportok. Az alábbi műsorrend alapján a hosszúnak tűnő műsor ideje gyorsan eltelt, köszönhetően a színesen összeállított műsortípusoknak.
               Pettyem tánccsoportunk, szülők kíséretében reggel nyolckor indultak, majd a koradélutáni órákban érkeztek haza, míg felnőtt csoportjaink déli 12 órakor indultak és késő este értek haza. Mindkét korosztály tagjai jól érezték magukat. Elsőkét Bánházi Dórikát hallhattuk, majd a Pettyem tánccsoportunk lépett fel. Őket a Viza citerazenekar követte, majd a Sústya citera zenekarunk után a Búzavirág éneklőcsoport zengő hangja kötötte lée a nézők figyelmét.

PROGRAM

  

Utoljára frissítve (2011 március 03., csütörtök 09:29) 2011 március 02., szerda 11:37