51. Járási Dal- és Táncünnepély
2013. július 2.
51.JÁRÁSI DAL- ÉS TÁNCÜNNEPÉLY
Július 2.szombatján népdalénekeseink ismét buszba ültek, hogy fellépésükkel szórakoztassák a nagyérdeműt.
Ezúttal az uticél Kolozsnéma volt,ahová a rendezők 27 község 300 hagyományőrzőjét várták.
Szalay Rozália Kolozsnéma polgármestere és Pethő Attila a Csemadok Komáromi Területi választmánya elnökének bevezetője után a hagyományőrző csoportok és szólisták vették birtokukba a szinpadot. A szervezők választása a sztárvendéget illetően a Desperado együttesre esett. A szépszámú közönségnek a tapsból itélve tetszett a műsoruk. De ugyanezt elmondhatjuk a Búzavirág éneklő csoport kapcsán is, akik nevükhöz és hírükhöz méltó szinvonalas műsort adtak elő.
Összességében véve eme fesztiválról elmondhatjuk, hogy szép is volt, jó is volt, de azért maradt bennünk némi hiányérzet. Hiányoznak a fiatalok. Lelki szemeim előtt megelevenednek gyermekkorom emlékei, amikor annak idején a 70-es évek elején magam is felléptem Kolozsnémán, a Méry tanitó bácsi vezette mandolinosok egyikeként. De bennem mégsem a saját szereplésem hagyott nyomot. Számomra ami csodálatos volt akkor, az a sok fiatal táncos. Mondhatom tátott szájjal néztem őket, ma is látom a Hajós néptánccsoport szólistáit, micsoda fergeteges músort adtak elő! Természetesen élőzenével. Úgy emlékszem kétszer is visszatapsoltuk őket.
De visszatérve a valóságba, örüljünk, hogy olyan amilyen de még mindig van egy járási dal és táncünepélyünk Kolozsnémán. Hogy vannak emberek akik még mindig, 51 év után is viszik a stafétát, köszönet és hála érte. Mert mi is elmondhatjuk, mint Bacsó Péter filmjében Kállai Ferenc, alias Pelikán József a magyar narancsról: Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a MIENK!
51. JÁRÁSI DAL- ÉS TÁNCÜNNEPÉLY
Csemadok Komáromi Területi Választmánya
Kolozsnéma, óvoda udvar
2013. július 13.
MŰSOR
13.30 Köszöntőt mond Szalay Rozália Kolozsnéma polgármestere és Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmány elnöke
13.45 Hagyományőrző csoportok és szólisták:
1. Benyó Erika – ének, Szentpéter - 1fő – 10perc
2. Lilaakác Népdalkör, Tany – 10fő – 8perc
3. Búzavirág Népdalkör, Ímely – 10fő – 8perc
4. Kiss Lajos – népdal, Ekel – 1fő – 8perc
5. Pécsi Virág Veronika – ének, Nagykeszi – 1fő – 8perc
6. Gyöngyösbokréta Éneklőcsoport – Izsa – 20fő – 8perc
7. Kis-Duna Ág Énekkar, Gúta – 9fő – 8perc
8. Beke Dóra és Fábik Flóra ének, Kolozsnéma – 2fő – 8perc
9. Gönyüi Éneklőcsoport
15.30 DESPERADO koncert
16.30 Hagyományőrző csoportok és szólisták:
10. Bánházi Dóra - ének, Naszvad – 1fő – 4perc
11. Búzavirág Vegyes Éneklőcsoport, Naszvad – 26fő – 8perc
12. Napraforgó Gyermek Néptáncegyüttes, Perbete – 25fő – 5perc
13. Búzavirág Női Éneklőcsoport, Naszvad - X – 5perc
14. Sústya Citerazenekar, Naszvad – 6fő – 8perc
15. Napraforgó Gyermek Néptáncegyüttes, Perbete – X – 10perc
16. Búzavirág Férfi Éneklőcsoport, Naszvad – X – 5 perc
17. Árvalányhaj Népdalkör, Perbete 17fő – 8perc
18. Amazonok Tánccsoport, Gellér– 10fő – 8perc
19. Jácint Éneklőcsoport, Lakszakállas – 10fő – 8perc
20. Dunaszerdahelyi Népzenei Tábor énekesei – 16fő – 8perc
21. Dunaszerdahelyi Népzenei Tábor citerásai – 12fő – 8perc
18.00 Tombola
19.00 Érsekújvári Operettkvintett
20.00 Utcabál
Utoljára frissítve (2013 október 02., szerda 17:39) 2013 szeptember 30., hétfő 12:35