logo

harmonia-logo

Bíborpiros Szép Rózsa - Pered

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

2015. október 24.

Bíborpiros szép rózsa - Pered

 

 

     Az idén tizedik évfolyamához érkezett Bíborpiros szép rózsa kerületi döntőjének házigazdája két év után ismételten, szinte már hagyományt teremtve a Csemadok peredi alapszervezete volt.

     Október 24-én, szombaton a déli óráktól kezdve fokozatosan érkeztek a versenyzők a  gyönyörűen felújított kultúrházba. A seregszemlén közel ötszáz versenyző mérte össze tudását, három kategóriában, mégpedig a szólóénekesek, a népdalkörök és a népzenei együttesek vetélkedtek egymással. A szereplésre való készülődésnél még érezhető volt a versenyzőkön a feszültség, de aztán fokozatosan alább hagyott az izgalom, és azzal a nem titkolt szándékkal léptek a számukra világot jelentő deszkákra, hogy tudásuk legjavát nyújtva, és ezáltal a zsűri tetszését elnyerve, bejussanak az országos döntőbe. Mézes Rudolfnak, a Csemadok Országos Tanácsa alelnökének a megnyitó beszéde

után megkezdődött a nemes vetélkedő. Nekünk, nézőknek más dolgunk nem maradt, mint hátra dőlni székeinkben, és élvezni ahogy népdalénekeseink a színpadra varázsolják a gazdag magyar népdalkincseink legjavát, és mindamellett még a szebbnél szebb népviseletekben is gyönyörködhettünk. Ennél sokkal nehezebb dolga volt a háromtagú zsűrinek, az emléklapok kiosztása a feladataik könnyebbik, kellemesebbik részét alkotta. Nehéz úgy dönteni, hogy mindenki elégedett legyen az eredménnyel. A továbbjutók boldogok voltak, a további szerepléstől elbúcsúzók csalódottak. A népzenei vetélkedő ezúttal is közös énekléssel zárult, ami aztán még pár dal erejéig az öltözőben is

folytatódott. Volt is minek örülni, a naszvadiak öröme határtalan volt, hiszen mindannyian  továbbjutottak az örszágos döntőbe. Fiatal üdvöskénk, Szabó Julcsi tudta meg elsőként a jó hírt, hogy tovább folytathatja a versenyzést, majd a Sústya  citerazenekar tagjai a hír hallatán, hogy szintén továbbjutottak, egymást átkarolva, a könnyekig meghatódva fogadták a gratulációkat. Az örömteli bejelentést, hogy a Búzavirág női és férfi énekkara  szintén ott lesz az országos döntőn, szó szerint üdvrivalgással fogadták a csoport tagjai. Mindez azt jelent, hogy teljes létszámmal indulunk a 2015. november 21-én, szombaton, Dunaszerdahelyre, az országos megmérettetésre.

     Végezetül szeretnénk köszönetet mondani a kerületi forduló gördülékeny lebonyolításáért, és a kellemes hangulatú rendezvény megszervezéséért a peredi Csemadok szervezet tagjainak.

                                                                                                                                         GM

  

Utoljára frissítve (2015 december 09., szerda 18:07) 2015 november 06., péntek 20:37