logo

harmonia-logo

Dalolj, táncolj velünk

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

2013. november 16.

Dalolj, táncolj velünk

A tervek szerint folyt a 2014-es népdalest, amely a RENDES zenekar hívogató muzsikájával kezdődött. Miután elfoglalták a nézőtér közel 300 ülőhelyét és a balkon is megtelt nézőkkel Szabó Julcsi énekelt népdalokat, kivételesen szép csengő hangján. Ezután Pémné, Bódis Aurélia műsorvezető köszöntötte községünk polgármesterét Dr Haris Józsefet, a különböző szervezetek és intézmények vezetőit, a népművészeket és végül, de nem utolsó sorban a kedves nézőket.


A műsor két részes volt, közel 2,5 órás, ennek ellenére nem vált unalmassá. Elmondható, hogy pergős, színvonalas, eseményekben gazdag műsort láthatott a nagyközönség. Az első részben a hazai Sústya citerazenekar, a szintén hazai Mini Pettyem néptánccsoport és a Kis Viza citerazenekar lépett színpadra, majd a Szőnyi Duna népdalkör és a napraforgó citerazenekar. Ezek után ismét a hazai Kispettyem mutatta be legújabb koreográfiáját, majd őket a Vágkirályfai Citerás Éneklőcsoport követte kiemelkedően jó műsorral. Az első rész vége fele közeledve a köbölkúti Vadvirág táncosai bordalokra táncoltak, majd a hazai Viza citerazenekar zárta az első rész, nagy közönségsikerrel.

Mindenkinek jól esett a rövid szünet, mialatt Csemadok vezetőségi tagok, hazai ínyencségekkel és üdítővel kínálták a nézőket, majd ismételten a Rendes zenekar hívogatójára mindenki elfoglalta a helyét a nézőtéren és folytathatódott a népművészeti maratón.

A második részt a hazai Pettyem néptánccsoport kezdte, majd a kisudvarnoki női, férfi és a vegyes kar foglalta el a színpadot. Ezek után ismét a hazai Pettyem tért vissza a színpadra, ez alkalommal a Rendes zenekar kísérte táncukat. A második rész vége fele közeledve lépett színpadra Berta Alexandra népművész a Rendes zenekar kíséretében. Alexandra csodálatos hangja nagy tetszést váltott ki a nézők körében, amelyet vastapssal mutattak ki. Majd, mint minden műsornak egyszer vége kell, hogy legyen, színpadra lépett a hazai Búzavirág vegyes népdalcsoport kik az egy hét múlva megrendezésre kerülő Bíborpiros Szép Rózsa versenyre készített műsorát mutatta be, kísért a Rendes zenekar. A műsorvezető köszönő szavaival ért véget a műsor a nagyközönség számára. A szereplők még órákon át szórakoztak a csemadok klubhelyiségeiben, ahová vacsorameghívást kaptak a szervezőktől. Ahogyan az lenni szokott a közös nótázás sem maradt el.

A hagyományos, már évtizedek óta megtartott népdalest ezen alkalma különlegességgel is szolgált. Születésnapot is ünnepeltek, 5 éves lett a Pettyem néptánccsoport. 5 éve kezdődött a néptánc tanítás a naszvadi Csemadok berkeiben, amelynek gyümölcsét már több alkalommal láthatta a nagyközönség úgy idehaza, mint közelebbi, távolabbi helyszíneken, ahová meghívást kapott a csoport. Az évfordulóra, 5 évet átfogó fotókiállítással tisztelegtek a szervezők és persze nem maradhatott el a születésnapi torta sem. A kezdetektől fog a Malomsoki házaspár, (testvértelepülésünk Nagyigmándról) gyermekeink Pista bácsija és Nóra nénije foglalkozik a gyermekkel, ezúton is hála és köszönet az elvégzett munkáért és azért a csodálatos pedagógusi adottságaikért, amellyel, napjainkban már közel 60 gyermeket közelebb visznek a népi kultúra csodálatos adottságaihoz, mindezen túl, egyéniségeket nevelnek a népművészet segítségével, melynek igazi gyümölcse ma már látható tapasztalható gyermekeink mindennapjaikban.

Foto:Holop

Utoljára frissítve (2013 november 21., csütörtök 08:17) 2013 november 18., hétfő 14:23