logo

harmonia-logo

Nagyigmándi Szüret

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

2012. október 18.

Nagyigmándi Szüret

A szüretelés végén rendezték meg az idei szüreti programot Nagyigmándon.


Az időjárás idei alakulása úgy hozta, hogy korán leszedték a szőlőt a helyi gazdák, így már kerülhetett újbor is a szüreti vendéglátók asztalára.
Az idei szüreti program rendhagyó módon több részből is állt. A szüreti felvonulás előtt a Magos Művelődési Házban gyülekeztek a felvonuló lovasok, néptáncosok, hagyományőrzők. A nyugdíjas klub vendéglátása várta a Magosba érkezőket, finom disznópörkölt volt a menü és az ínyencek kolbászos lecsót is kóstolhattak. A klubtagok desszertnek süteménnyel és káposztás vakarccsal is kedveskedtek.
Az ebéd végeztével délután 2 órakor kezdődött a felvonulás a főtéren. Pőcze László kisbíró szüreti szavai és a Zúgó Néptáncegyüttes táncai adták meg az alaphangulatot a Nagyigmándi Lovaskör tagjainak és a többi felvonulónak, akik között a képviselő-testület tagjai is ott voltak.
Az idei alkalommal a menet érintette az önkormányzat által az elmúlt két nyáron felújított utcákat is. A felvonulók a főtérről a főutcán indultak az ófaluba, élen a képviselők hintójával. Az Ifjúmunkás utcánál a Tarró család várta őket. Az ördög-hegyi nedűkből jutott mindenkinek. A következő állomás az Ady utca volt, ahol Dr. Szijj Ferencék, Malomsoki István és Vajkai Imre borait is kóstolhatták a felvonulók a pogácsák mellé. A menet az Árpád utcán ment tovább, s némi kóstoló után a Szabadság utcába értek. Itt Vincze Dénesék előtt állt meg a menet és a szomszédok is jöttek finom süteménnyel, és még "piros mustot" is ihattak a józanlelkűek miután megnézték a Zúgósok szilágysági táncait.

A délután derekán a Magosban is indultak programok azoknak, akik nem mentek felvonulni. Az Árgyélus- és Kis Árgyélus Néptáncegyüttes rendezett szüreti játszóházat és táncházat a fiatalok örömére. A néptáncos szülők által szépen feldíszített művelődési házba meghívást kapott szervezetünk Pettyem Néptáncegyüttese is és így testvértelepülésünk gyermekeivel együtt vehettek részt az Igmándi Szüreten. A játszóházban, lehetett csuhéjozni, sólisztgyurmából kis képeket csinálni és még sok mindent mást. Az egyik legkapósabb játék a diótörő volt, amit Varga Lajos bácsi kölcsönzött az eseményre, a gyereksereg nagy örömére.
A kicsik táncházában Dr. Malomsokiné Varga Nóra és Dr. Malomsoki István ugróstáncokat tanított, de voltak még táncos játékok is, amibe bekapcsolódhattak a gyerekek – a talpalávalót Gábor Éva és zenekara húzta.

A felvonulók közben a Széchenyi utcába értek Varga Imréékhez, ahol mindig szívesen látják a szüreti lovasokat, táncosokat. A finom idei Biancát is megkóstolhatták a felvonulók és Behek János pálinkáját is. A menetet innen tovább vezették a betyárok ostorcsattogásai – Németh Gyula, Kolozsváry Kálmán és Kovács Sándor helyi betyárok kitettek magukért az egész felvonuláson. A Szikszai utcában Takácséknál, aztán Mészároséknál és Vendéghéknél állt meg a menet egy kóstolóra, ahol a bor mellé egy kis fasírozott is jutott mindenkinek.
A felvonulás az Újtelepre érve a Rózsa utcába kanyarodott, ahol a Varga család kínálta a hosszú menet megszomjazottjait. A következő megálló a Gábor Áron utcában Fancsikék előtt volt, itt is egy ki időzés és ostorozás után indult meg a sor. Az Arany János utcába érve szintén nagy volt a várakozás, az utca közepén jöttek össze a jó szomszédok közösen kínálni. Innen a főúton túlra ért a menet, a Búzavirág utcában felvettek egy jó adag süteményt és hol máshol érhetett véget a szüreti menet, hát a Kadarka utcában. A Darázs család ifjú hölgyei sok-sok finomsággal készültek – már-már elmaradhatatlan étekként kóstolhattak itt a tepertőkrémes kenyérből, a finom barackpálinkából is az érdeklődők.
A majd négy órás vonulás itt ért véget, de a nap még nem. A felvonulás végeztével a résztvevők még összejöttek a Magosban, s táncházzal és nótázással múlatták az időt egészen estig. Nyári Imre bácsi és kísérője nem hagyta nóta és muzsika nélkül a záróeseményt. A Magosban megelevenedtek a régi magyar nóták és a hazaindulók fülében talán még másnap is csengtek a mulatság hangjai.

Utoljára frissítve (2012 október 26., péntek 07:40) 2012 október 26., péntek 07:09