logo

harmonia-logo

Tavaszi Szél 2010 - Dunaszerdahely

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

2010. november 20.

Tavaszi szél vizet áraszt... 
            A Minority Polgári Társulás 2010. november 20-án a dunaszerdahelyi VMK nagytermében rendezte meg a Tavaszi szél vizet áraszt... népdal és népzenei verseny országos döntőjét.
                Ezen megmérettetésre, amely újkori időszámításának tizedik évébe lépett, kétszáz versenyző érkezett az ország minden részéről. Az egész mozgalom újraindítója és szervezője, Papp Sándor felvezetése után Dunaszerdahely polgármesterének, Juhos Zoltánnak az ünnepi nyitóbeszéde következett. Közel harminc fellépő több kategóriában versenyzett, úgy mint a felnőtt és gyermek szólóének, a szóló és citerazenekarok kategóriájában, valamint a népdalkörök igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani.
A verseny legnagyobb szépséghibája a késői kezdés volt. Egy ilyen nagyszámú résztvevővel megrendezett műsort sokkal korábbi kezdési időponttal kell megszervezni. Bizonyára ennek tudhatók be egyes csoportok apró hibái. Ettől eltekintve szinvonalas előadásokat láthattunk. Az öttagú zsűri, melynek tagjai: Riminyi József, Alföldi Borus István, Bimbó Zoltán, Méry Margit és Bodonyi András is bizonyára így gondolták, mert minden egyes résztvevő minősítést kapott.
Bedecs Ilona védencei, a Búzavirág férfikórus és a Búzavirág vegyes kórus a népzenei együttesek országos minősítésében kiváló fokozatot a Tavaszi szél vizet áraszt... országos népdal és népzenei verseny döntőjében arany fokozatot érdemeltek ki.
                Gratulálunk úgy a csoportoknak, mint vezetőjüknek.
                                                                                                                                                             RIA
Oklevél - Búzavirág-Férfi
Oklevél - Búzavirág - Vegyes
Oklevél - Búzavirág -Férfi II.
Oklevél - Búzavirág - Vegyes II.

Utoljára frissítve (2010 december 16., csütörtök 10:26) 2010 december 02., csütörtök 12:17