logo

harmonia-logo

2009

Látogatás Szőnyben

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

Szőny, 2009. április 26.      

XV. ZENE – Barátság Népzenei Fesztivál

         Népművészeti csoportjaink már visszatérő vendégek a Szőnyi fesztiválon, ahol ez évben is a már tőlük megszokott nagy sikerű előadással gazdagították a szervezők által létrehozott rendezvényt.
Elsőként a Férfi éneklőcsoport mutatta be műsorát, majd a női csoport következett, végül együtt a citerásokkal fejezték be összeállításukat. A közönség nagy tapssal jutalmazta meg őket ugyanúgy, mint az est többi részvevőjét.
         Mint minden alkalommal, ezúttal is a műsort követően a hazaiak megvendégelték csoportunkat, majd egy két közös nóta eléneklése után elbúcsúztak egymástól.

Utoljára frissítve (2009 augusztus 06., csütörtök 09:23) 2009 május 17., vasárnap 09:53

Bővebben: Látogatás Szőnyben

 

60 éves a Csemadok

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

2009. április 25.

          Nagy készülődés előzte meg a 2009. április 25-én tartott ünnepi évfordulót, amelyet azzal próbáltunk meg emlékezetesebbé tenni, hogy kiállítást készítettünk 60 év anyagából. A kiállítás szervezésében sokat segített a Helyi Művelődési Központ.

Utoljára frissítve (2010 március 18., csütörtök 09:26) 2009 május 02., szombat 10:45

Bővebben: 60 éves a Csemadok

   

1848. március 15.

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

2009. március 14.

          Szervezetünk, már évek óta részt vesz a márciusi ünnepségek szervezésében. Mivel az ünnep témája adott, a kifejezésmód az, amivel változatosabbá tehető egy-egy ilyen rendezvény.
          A tehetséges versmondóink mellett az utolsó 5-6 évben az zenére alapoztuk a műsor szerkezetét, nem mellőzve az élesebb rockos hangzást sem, mely nagyon kifejező tud lenni, ha kellően van tálalva. Mára a rockos megjelenés inkább lírikus hangnembe ment át, a dalok klasszikus gitár, zongora és hegedű kísérettel voltak hallhatóak. A hangszeres kíséretű dalok mellett ez évben a Komáromi Concordia kórus csodálatos műsorát is láthatta, hallhatta a nagyközönség. A műsor folyamán szót kért Dr. Farkas Géza pozsonyi magyar konzul, aki az ünnep kapcsán megemlítette az anyaország és külhoni magyar közösségek kapcsolatának állandó fenntartásának szükségességét. Ünnepi beszédet Bauer Edit mondott, melyben kiemelten szólt nemzetünk hányatott sorsáról és figyelmeztetett a mai kormány rossz nemzetiségpolitikája okozta ártalmakra. Biztatott a kitartásra és sok erőt kívánt azon történések elviselésére, amelyek hazánkban, folyamatosan jogaink csorbítására irányulnak.

Utoljára frissítve (2009 szeptember 06., vasárnap 08:59) 2009 március 17., kedd 09:01

Bővebben: 1848. március 15.

   

SHOT!

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

2009. február 28.

SHOT  – Wataridori színkör Budapest   NASZVADON


        Különleges előadást láthattunk 2009. február 28-án a Helyi Művelődési Központban, melyet a Csemadok Helyi Alapszervezete és a Helyi Művelődési Központ szervezett.
        A külhoni magyar fiatalokból verbuválódott színtársulat különös élményben részesítette a közönséget. A röpke egy órában beletekinthettünk napjaink fiatal generációjának laza stílusú életvilágába, s megérthettük, vagy nem, cselekedeteik okát éppúgy, mint az azokat kiváltó okokat. A rendező, Holop Szilveszter jól választotta meg az egyéneket az adott szerepekre, érezhető volt, hogy számukra ez az életstílus akár elfogadható- is lenne, pontosabban nem idegen az ehhez hasonló, vagy ehhez közelálló életfelfogás. Talán ezért, vagy, mert kiváló színészek, élethűen alakították szerepeiket.

Utoljára frissítve (2010 március 18., csütörtök 09:20) 2009 február 23., hétfő 12:17

Bővebben: SHOT!

   

Látogatás Nagyigmándon

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

2009. február 21.

A naszvadi Csemadok alapszervezet tánccsoportjáról


         Nagyigmánd testvérközségünk Önkormányzata évtizedes hagyományukhoz hűen 2009. február 21-én, szombaton, 9.30 órától megrendezte a Mátyásnapi Tavaszváró Néptáncfesztivált.
         Nagy szeretettel meghívták a mi kis tánccsoportunkat is a művelődési házba, melyet ugyanolyan szeretettel elfogadtunk. A délelőtt – hasonlóan a korábbi évekhez – a gyermek táncegyüttesek fellépéseivel telt. Volt kézműves foglalkozás a gyermekeknek, eredeti moldvai táncelőadás és táncház minden érdeklődő részére. Ünnepélyes keretek közt megnyitották az Árgyélus Néptáncegyüttes és a néptáncfesztivál évtizedes történetéről készített fotókiállítást.

Utoljára frissítve (2010 január 07., csütörtök 08:54) 2009 február 24., kedd 13:02

Bővebben: Látogatás Nagyigmándon

   

Oldal 7 a 8 ből

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>